Úgy néz ki, hogy kezd nálam megtörni a jég, már ami félénkségemet illeti a játszótéren. Vasárnapi sétánk során már bontogattam szárnyaim, és futkároztam párat, de nem a többi kutyussal, hanem csak egyedül, tőlük megfelelő távolságban. Ehhez képest tegnap, mint akit kicseréltek:
Persze az elején egydül voltunk Gazdiékkal, így bemelegítettünk egy kis bot-dobálással, illetve igyekeztek megszerezni az általam birtokolt botot. Énsem voltam rest, s mint a kép is tanusítja, igyekeztem visszaszerezni ami az enyem.
az elejen egyedül is rohangáltam, és bár így is jól éreztem magam, jól jöttek vére az ismerős játszótársak:
Nem én vittem a prímet természetesen, de próbáltam velük tartani a lépést.
Néha futottam, mint a mérgezett egér, néha kocogtam, mint egy rutinos öreg róka.
És most is volt új arc a placcon, persze velük azért félénk vagyok:
A séta végén elégedetten ültem a fűre, hiszen sokat fejlődtem, és Gazdiék is joggal voltak rám büszkék.
Este pedig ki voltam nyúlva teljesen, a kiadós szaladgálás miatt:
