Az első éjszakám Gazdiéknál elég érdekesre, hosszúra sikerült. Kezdődött azzal, hogy este végre volt étvágyam, így befaltam az esti kajaadagom. Még szoknom kell, mert más az íze mint amit megszoktam, de ha éhes vagyok, meg fogom enni. Ittam is jó sokat, mivel a nap folyamán nem volt kedvem vizet lefetyelni.
Este fél kilenc körül fektettek le a gazdiék az ágyikómba. Igaz én jobban szeretek az ölükben elaludni, mert úgy szebbek az álmok, de Ők meg agyafurtak, mert amint elszundítottam, felvesznek, és betesznek a fekhelyemre. Ilyenkor már nem nyavajgok, hanem csak aludni szeretnék, így rájuk hagyom.
Tíz óra után ébredtem fel, és naaaagyon sötét volt... Mivel a hólyagom még csak akkora mint egy szem lóbab, így rögtön ürítettem egyet..... a nappali padlójára.... :-D Megértem hogy a Gazdik nem oda szeretnék hogy pisiljek, de még egyenlőre nem tudok rájönni, hogy mit szeretnének, hova csináljak.. :-S
Pisilés után jött egy kis kakilás, ezt a konyhapadlón végeztem el. Ne kérdezzétek, hogy miért, egyszerűen ott esik jól! Már harmadszor, mióta ittvagyok... Bár egyszer éjjel kettőkor a háloszobai szőnyegre is csináltam egy kis csomagot, nem direkt, csak úgy jött össze :-D
Végül is éjjel is ugyanazt csináltam, mint nappal. Egy óra játék, utána két-három óra alvás, ahogy éppen esik.
És az éjszaka folyamán egy érdekes felfedezést tettem. a legeslegjobb játékok nem a kis sípolós gumikütyük, hanem a wc-papír guriga!